Egy ének óra általános iskolában

Ha jól emlékszem, 7.-ben történt az az örömteli esemény, hogy új ének tanárt kaptunk. Első ránézésre nem volt túl szimpi, és ahogy az már szokás, amíg nem ismertük rendesen viselkedtünk az óráin. Ahogy a kisgyerek a szüleivel, mi is próbálgattuk feszegetni az új tanár néni tűréshatárát. Szerencsénkre, jó nagy volt neki...;)
Úgy körülbelülre leírom, hogy is néztek ki az órái: A tanár néni magyarázta a maga kis tananyagát, kicsit sem zavartatva magát, hogy senki nem figyel rá. Minden második padra egy-egy zacskó csipsz, vagy egyéb fiomság volt kipakolva. A rendesebb környéken egy-egy énekkönyvet lehetett találni, de nem ez volt a jellemző. Mikor Zsolti gondolt egyet, vagy már túl unalmasnak találta az üldögélést, tett egy kört a teremben, közben udvariasan végigkínálta a többieket ropival. Odament a tanár nénihez és tőle is kedvesen megkérdezte:
- Tanár nő, kér ropit!?
- Nem Zsolti, de most már ülj le a helyedre.-válaszolt a világ legszelídebb hangján.
Persze az sem tűnt fel neki, hogy az emberek 3 percenként kéreckednek ki WC-re és nagy csipszes zacskókkal, vagy kólával térnek vissza, ha egyáltalán visszajönnek...
Sajnos sokszor még így is unalmasan teltek az órák, így fel kellett dobni a hangulatot. Amikor már az osztály félig elaludt, Roland kitalálta, hogy bemuatja mire képes egy spray-vel, meg egy öngyújtóval. Fogta magát, lefújta a padot egy kör alakú területen, és óvatosan meggyújtotta; persze mindenki a másfél méteres lángokat bámulta, de a drága ének tanár néni csak mondta mondta az anyagot... Ha ez sem lett volna elég szórakoztató a többiek számára, ugyan ezt eljátszotta mégegyszer, csak a lefújt terület a karja volt. Azt is simán meggyújtotta, akik körbeállták, meg ott szörnyűlködtek...
Habár akadtak olyanok, akiket még ez a műsor sem kötött le, ők inkább azzal tötötték a szabadság 45 percét, hogy magukat méregették 15 centis vonalzóval. Odaálltak a fal mellé, és behúzogatták a falon a vonalakat, -azon a a falon is lehet már vagy 100 vonalka...
Ez volt az egyetlen tanóra, amiről a kicsengetés nem a megváltás hangja volt, szinte egész héten ezt az órát vártuk, és a tanár nénit örökre a szívünkbe záruk.....