I. István II. törvénykönyve
(1030-1038 között)

1. A király adományáról az egyháznak
Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, harminc aprómarhával. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekrõl a püspök.

2. A királyi adományok öröklõirõl
Hozzájárultunk tehát az egész szenátus (azon) kéréséhez, hogy mindenki szabadon rendelkezzék mind a saját (öröklött) vagyona, mind a királytól nyert adományok felett, míg él - kivéve ami püspökséghez és ispánsághoz tartozik -, és halála után fiai hasonló tulajdonjoggal örököljenek. És senkinek se kelljen valamely vétek miatt birtokainak pusztulását szenvednie, kivéve ha a király halálára vagy az ország elárulására összeesküvést szõtt, vagy idegen országba menekült; ekkor ugyanis javai a király birtokába jussanak. De ha valakirõl törvényesen megállapítást nyert, hogy a király halálára, vagy a királyság elárulására törekedett, az ilyen halálos ítélet alá essék, javai azonban változatlanul szálljanak át ártatlan gyermekeire, akik bántódás nélkül maradjanak.

3. A rabszolgákról és a rabszolgák gyilkosairól
Ha valakinek a rabszolgája másnak a rabszolgáját megöli, a gyilkosnak az ura a szolga értékének felét fizesse kártérítésül a megölt rabszolga urának, ha tudja: ha pedig nem, akkor negyven nap elteltével adják el a szolgát, és árán osztozzanak meg.

4. Az ilyennek a megszabadításáról
Az olyan rabszolgát, aki szabad embert ölt meg, ura, ha úgy tetszik, száztíz tinóval váltsa meg, vagy adja át.

5. A rabszolgák felszabadításáról
Ha valaki idegen rabszolgáknak megkísérel szabadságot szerezni, ahány rabszolgát akart felszabadítani, ugyanannyi szolgát adjon, akik közül kétharmad rész a királynak, egyharmad a rabszolgák urának (adassék). A király pedig a maga részébõl egyharmadot adjon az ispánnak.

6. A rabszolgák tolvajlásáról
Ha valaki a rabszolgák közül lopást követ el, elsõ esetben adja vissza a lopott dolgot és orrát, ha tudja, váltsa meg öt tinóval, ha pedig nem tudja, vágják le azt. Ha orra levágása után ismét lopást követ el, füleit váltsa meg öt tinóval, ha tudja, ha pedig nem, vágják le azokat. Ha pedig harmadszor is lopást követ el, életét veszítse.

7. A szabadok tolvajlásáról
Ha valaki a szabadok közül lopást követ el, úgy határoztunk, hogy eme törvény szerint adjon elégtételt: ha elõször, váltsa meg magát, ha tudja; ha pedig nem tudja, adják el. Ha pedig eladása után is lopást követ el, a rabszolgákról szóló törvény szerint bûnhõdjék. Úgyszintén :Ha másodszor (követ el lopást szabad ember), hasonló törvény alá essék; ha pedig harmadszor is, élete vesztésével bûnhõdjék.

8. A királynak nyújtandó elégtételrõl
Ha valaki az ispánok közül a király részét elsikkasztja, adja vissza a csalást, és annak kétszeresével adjon elégtételt.

9. A megokolatlan fellebbezésrõl
Ha valaki a vitézek közül az õ ispánja által igazságosan hozott ítéletet megvetve, a királyhoz fellebbez, azért, hogy ispánját igazságtalannak tüntesse fel, tíz arany penzát fizessen az õ ispánjának.

10. Az ispán hatalmaskodásáról
Ha az ispánok közül valaki valamilyen ürüggyel egy vitéztõl elvesz valamit, adja vissza, és azonfelül sajátjából ugyanannyit (adjon).

11. A hazugság büntetésérõl
Ha pedig a vitézek közül valaki az általa önként adott ajándékról hazug módra azt állítja, hogy azt erõszakkal vették el tõle, veszítse el ezt, és ezenkívül ugyanannyit fizessen (büntetésül).

12. A kard (-rántás) büntetésérõl
Ha valaki karddal embert öl, ugyanazon karddal öljék meg õt.

13. A testcsonkításról
Ha pedig valaki kirántott karddal más valakit megcsonkít, akár a szemén, akár a lábán, akár a kezén, testének hasonló sérelmét szenvedje.

14. A karddal való megsebesítésrõl
Ha pedig valaki karddal megsebez valakit, és a megsebesített a sebbõl teljesen felgyógyul, az, aki a sebet ejtette, a gyilkosságra kiszabott elégtételt fizesse meg.

15. A kard kirántásáról, ha sebesítés nem történik
Ha valaki dühtõl eltelve kardot ránt, de nem üt meg senkit, csupán a kardrántásért a gyilkosságra kiszabott elégtétel felét fizesse meg.

16. A királyi udvar vagy a vár élére állított rabszolgák tanúbizonyságáról
Ha (a király) a rabszolgák közül valakit királyi udvar vagy vár élére állít, annak tanúskodását az ispánok között kell elfogadni.

17. A király és a királyság elleni összeesküvésrõl
Ha valaki a király vagy a királyság ellen összeesküvést szõ, menedéket ne találjon az egyházban. És ha valaki a király élete vagy méltósága ellen bármilyen módon bármiféle összeesküvést szõni megkísérel, avagy olyannal, aki effélét megkísérel, tudva egyetért, ki kell átkozni és az összes hívek közösségébõl kirekeszteni. És ha valaki ilyesféle személyt ismer, és - bár bizonyítani tudná - nem jelenti fel, az elõbb mondott büntetés alá essék. Úgyszintén ha a szolga urát, ha a katona ispánját megöli.

18. A tizedrõl
Ha valakinek az Isten tizet adott egy évben, a tizedik részt adja az Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt fizessen. És ha valaki a püspöknek elkülönített (félretett) tizedet meglopja, mint tolvaj ítéljék meg, és az ebbõl eredõ jóvátétel teljesen a püspöké legyen.

19. Az ispánok álnokságáról
Ha valaki álnokságból azt mondja valamely ispánnak vagy más hû személynek: "Hallottam a királyt a te vesztedre szólni", és ez rábizonyul, vesszen el.

20. A cselszövõkrõl
Ha valaki hamis tanúbizonyságot vagy cselszövõ beszédet terjeszt mások között, és hallgatásra kéri õket, hogy az ördög ravaszsága által õket egymástól szétválassza, hazug nyelvének kétszeres váltságdíját fizesse a hazugság vétkéért. Ha csak egy személynek szólt, nyelvétõl fosszák meg.

21. Hogy a tolvaj tanúbizonyságát ne fogadják el
Ha valaki azok közül, kiket közönségesen udvarnokoknak mondanak, lopást követ el, a szabadok törvénye szerint ítéljék meg, az ilyenek tanúbizonyságát azonban (ezután) a szabadok között ne fogadják el.