A sportág születése a Csendes óceán déli részén fekvő Pentecost-szigeti bennszülött törzs egyik ősi legendájából ered. Alapváltozatban a legenda egy asszonyról szól, aki agresszív férje elől egy fa tetején keresett menedéket, és egy lián indát kötött a bokája köré. A férj utánamászott és amikor a felesége mellé ért az asszony a mélybe vetette magát. A felzaklatott férj együtt zuhant a mélybe asszonyával és azonnal szörnyet is halt, az asszony viszont sérülés nélkül megúszta. Hogy miért lett ebből legenda, és miért kezdték el utánozni az asszonyt a falu férfi tagjai az sokféleképpen magyarázható: bátorsági próba, egyszer talán nekik is szükségük lehet majd rá, a repülés élményével ajándékozta meg őket,stb. Később, mint ez lenni szokott, a halálugrásból törzsi rituálé lett, melyet fontosabb ünnepeken bemutattak. Miután a National Geographic tudósítói felfedezték ezt az ugrásformát, kipróbálták az angliai Bristolban álló Clifton függőhídról, valamint a San Fransisco-i Golden Gate hídról is.
Az ugrások technikai biztonsága szempontjából jelenleg kétféle rendszerben ugranak. Az új-zélandi rendszerben tiszta gumiból készült egyetlen kötelet használnak, melynek hosszát az ugró súlyához igazítják. A bokája köré vastag kendőt csavarnak, majd erős nejlonhálóval átszőtt szalaggal rögzítik rá a kötelet, melyet egy nem rugalmas biztonsági kötéllel is kiegészítenek. Az amerikai rendszerben ugrók nejlonnal burkolt lökéshárító zsinórt használnak, melyet hegymászásnál használt bekötőhevederekkel és karabinerekkel rögzítenek. Az ugró súlyának megfelelően a lökéshárító zsinórok számát növelik, alapként minden 23 testsúlykilógrammra egy zsinórt számolnak. Egy lökéshárító zsinór statikus szakítószilárdsága 700 kilogramm körüli, melyet a biztonság fokozása érdekében két biztosító kötéllel is kiegészítenek. Az ugrások élménye más és más a két rendszerben. Az amerikai tipusú ugrásnál használt 2:1 nyúlási arány hosszabb szabadesést és erőteljesebb lefékeződést indukál, míg az új-zélandi rendszer 4:1 nyúlási aránya a rövidebb hosszúságú kötél következtében hamarabb megfogja az ugrót. Mindkét rendszerben óriási élményt nyújt, hogy a zuhanás (szabadesés) élményét többször egymás után átéli az ugró a kötél rugalmasságának a következtében.
Ugrás a mélybe!
Az utolsó pár évtizedben hatalmas változások történtek a világban. Az ember megépítette a repülőgépet, kapcsolatot teremtett a világ két távoli pontja között, és azt is megtanulta, hogyan kell magát nagyon jó hatásfokkal elpusztítani. Ma már gyakorlatilag minden lehetséges. Miután már mindent felfedezett, az ember elkezdett unatkozni. Nagy általánosságban unatkozik az emberiség, ezért különböző őrült elfoglaltságokat talál ki magának. Ezen elfoglaltságok egy részét az "extrém sport" gyűjtőnévvel szokás illetni. Ide tartozik a bungee jumping, avagy a kötélugrás is.
Extrém sport alatt olyan elfoglaltságokat kell érteni, melynek során az ember élete veszélybe kerülhet. Persze akármikor a fejünkre eshet egy virágcserép, de lássuk be, hogy az esélyeink sokat romlanak (vagy javulnak, ha az elmúlás a cél), ha például lekorcsolyázunk egy jeges hegyoldalon, lecsónakázunk egy nagyon gyors, sziklás és keskeny hegyi patakon. Ma már a bungee jumpingot nem szokás egyértelműen az extrém sportok közé sorolni, mert ahhoz túl biztonságos. A régi szép időkben, a hőskorban azonban igencsak veszélyes és őrült elfoglaltságnak számított. Természetesen ez az őrület is Amerikában, az uantkozás fellegvárában pattant ki valakinek a fejéből. Baráti csoportok kezdtek magas, folyók felett átívelő hidakról, gumikötélen leugrálni. A rendőrség serényen üldözte őket több-kevesebb sikerrel. Amikor többen a San Franciscó-i Golden Gate hídról készültek leugrani, néhány vállalkozó kedvű és bátor, ugrásra készülődőt sikerült visszatartaniuk. Persze volt, aki le tudott ugrani. Azóta a kötélugrás mindennapos dologgá vált. Hazánkban még elég borsos ára van, de a sport szülőhazájában minden további nélkül válhat az ugrálás a hobbijává - ha úgy tetszik, akár minden nap a mélybe zuhanhat.
Hozzávalók: - 50-100 méter magas daru vagy híd - megfelelő hosszúságú (a daru magasságánál mindenképpen rövidebb) gumikötél - hegymászó beülő, kötelek, karabínerek - 4000-8000 ezer forint (tandemugrásnál a fele) - bátorság, kalandvágy, őrület
Az ugrás menete Az ember - ha nem rendelkezik a felsorolt kellékekkel - keres valakit, akinek minden megvan, ami az ugráshoz kell. Befizeti neki a kivánt pénzösszeget, ráadják a beülőt, hozzákapcsolják a kötelet, és még több biztonsági kiegészítőt. Beszállítják a daru kosarába és felhúzzák minimum 50 méter magasra. Ha felért, kiáll a kosár szélére, nagy levegőt vesz és elengedi magát. Zuhan mintegy 40 métert - általában hangosan üvölt -, majd a kötél kifeszül és visszarántja. Egy darabig himbálodzik, röpköd föl-le a kötél végén, miközben elkezdik leereszteni a kosarat. Lent a földön már tárt karokkal várják, háttal a földre fektetik és lekapcsolják a kötélről. És ezzel vége, az egész nem tartott tovább 5 percnél, de örökre övé lesz a tudat, hogy megcsinálta!
Ahol megteheted Ma még nincsen Magyarországon olyan hely, ahol egész évben lehetne ugrani. A dolog egyelőre szezonális. Nyáron Siófokon állítanak fel egy darut, ami júniustól szeptemberig működik. A Szigeten is mindig van zuhanásra lehetőség, de az drágább, mert még belépőt is kell venni. Ezek a biztos helyek, de egyre több lehetőség van, csak figyelni kell. Most már szinte minden nagyobb rendezvényen (bevásárlóközpont megnyitó, több napos fesztivál stb.) fel szoktak állítani egy-egy darut! Kalandra fel! |