Sokszor meg vagyunk arról győződve, hogy az életünk jobb lesz, ha férjhez megyünk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy ha megszületik a második. Aztán meg azért  vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek túl kicsik még ehhez  vagy ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek  majd, ha felnőnek.

 Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek. Meg vagyunk győződve arról, hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a korszakon túljut. Azt gondoljuk, az életünk jobb lesz, ha partnerünk megoldja a problémáit, ha végre kocsit cserélünk, ha csodálatos nyaralásaink lesznek,  ha nem kell dolgozni. De ha most nem kezdünk el boldog és teljes életet élni, akkor mikor?
 Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék. Afred Souza mondta:
 ˝Sokáig abban a hitben éltem, hogy a valódi, igazi életem  még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető úton mindig  voltak megoldásra váró akadályok: gúnyos megnemértettség,
 időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán  kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az "akadályok " a Valódi élet.˝
 Ha ily módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni,  hogy nincs egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a módszer maga a boldogság. Következésképpen élvezzük ki az élet minden pillanatát és élvezzük még annál is  jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a  ritka pillanatokat és emlékezzünk rá, hogy az idő nem vár  senkire.
 És akkor biztosan nem fogunk arra várni, hogy ha vége lesz  az iskolának, ha elkezdődik az iskola, ha lefogyok 5 kg-ot,  ha sikerül felszedni 5 kg-ot, ha gyerekem lesz, ha végre  kirepülnek a gyerekek, ha dolgozni fogok, ha végre nyugdíjba  megyek, ha férjhez megyek, ha végre elválok...
 Nem kell várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az  autócserét, a házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az  őszt, a telet, sem az élet végét és egy újjászületést, mert  eldöntjük magunkban, hogy nincs az életben jobb pillanat a  boldogságot "elkezdeni", mint ez a pillanat.
 Az életöröm és a boldogság nem úticélok, hanem maga az utazás.
 Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:
 -sorold fel a világ 5 leggazdagabb emberét!

 -sorold fel a világ 5 legutóbbi szépségkirálynőjét!
 -sorolj fel 5 Nobel-díjast!
 -sorolj fel 5 Oscar-díjas színészt!
 Hogy megy? Rosszul?
 Ne aggódj! Senki sem emlékszik tökéletesen a tegnap legjobbjaira. A tapsviharok elmúlnak, a trófeák  beporosodnak, a győzteseket elfelejtjük.
 Most ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni:
 -sorolj fel 3 jó tanárt, aki segített neked azzá válni, aki  lettél
 -sorolj fel 2 barátot, aki nehéz időkben is melletted állt
 -mondj 5 olyan embert, aki azt éreztette veled, hogy  különleges vagy
 -sorolj fel 10 embert, akikkel szívesen töltöd az idődet
 Hogy megy? Jobban?
 Azok az emberek, akik az életünket különlegessé teszik, nem  feltétlenül a leggazdagabbak, vagy a legnagyobb díjak  nyertesei. Viszont aggódnak értünk, törődnek velünk és mellettünk állnak minden helyzetben. Töprengj el rajta egy pillanatra, milyen rövid az élet! Te mit akarsz tőle? Ki vagy te? Valószínűleg nem vagy a nagy- és közismert hírességek egyike, de olyan ember vagy, aki miatt ezt az e-mailt körbeküldtem.  Jónéhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek)
 felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol  (bár nem mindenki a lábain futva), de mindenki a cél felé
 törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jónéhányat bukfencezett. A többi 8 versenyző meghallotta a zajt, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és  visszfordult...mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célig. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet.  Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem . Az életben  sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha
 ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
 EGY GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT, HA MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT.
 Ezek a mondatok egyszerűek, maguktól értetődőek és nincs nagy jelentőségük, de néha-néha nem árt elolvasni őket, még  akkor is, ha tisztában is vagyunk mindezzel. Gyakran túlságosan elmerülünk abban, amit csinálunk... és közben elfelejtjük, miért is csináljuk......